Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Magabiztos győzelem a negyeddöntő nyitányán
Írta: Kovg1987   
2017. március 25. szombat, 10:21

Október óta vártunk rá, most pedig végre elkezdődött az egy hónapos erőltetett menet, amelynek végére kiderül, ki lesz a női röplabda NB I bajnoka. A rájátszás első körében, a negyeddöntőben az alapszakaszban hetedik helyen zárt Kaposvár ellen épett pályára második helyezett csapatunk, és az első meccset a papírformának megfelelően meg is nyerte.

IMG_1898

Bővebben...
 
"Szeretnénk kihozni magunkból a maximumot" - Németh Anett
Írta: Kovg1987   
2017. március 17. péntek, 10:27

A négy idegenlégiós mellett tehetséges magyar fiatalok erősítik női röplabdacsapatunkat, a Vasas Óbudát ebben az évadban. Lányaink a hazai porondon eddig az elvárásoknak megfelelően teljesítettek, de olykor a nemzetközi mezőnyben is megmutattuk, mire vagyunk képesek. Csapatunk egyik nagy reménységével, Németh Anettel készített interjút a magyar szövetség honlapja. Ennek szerkesztett változatát olvashatjátok az alábbiakban.

anett

Bővebben...
 
Kihoztuk az alapszakaszból a maximumot!
Írta: Kovg1987   
2017. március 12. vasárnap, 20:19

Kihozta a maximumot az alapszakaszból női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda: az utolsó játéknapon az Újpest legyőzésével a hibátlan mérleggel zárt Békéscsaba mögött megszereztük a második helyet, azaz a döntőig biztosan pályaelőnyből kezdhetünk minden párharcot.

20170312_ute2

Bővebben...
 
Hoztuk a kötelezőt a Budaörs ellen
Írta: Kovg1987   
2017. március 11. szombat, 12:29

Nem okozott gondot női röplabdacsapatunknak, a Vasas Óbudának a Budaörs legyőzése az NB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójában. Lányaink háromjátszmás sikerrel hangolódtak az alapszakaszt lezáró, Újpest elleni idegenbeli találkozóra.

IMG_3804

Bővebben...
 
Izgalmas meccsen vertük a Nyíregyházát!
Írta: Kovg1987   
2017. március 05. vasárnap, 15:06

Végletekig kiélezett csatában szerezte meg női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda a győzelmet a Fatum-Nyíregyháza elleni szombati rangadón, ezzel megelőzte riválisát a tabellán, és átvette a második helyet a bajnoki tabellán.

IMG_6859

Bővebben...
 
Javuló játékkal várhatjuk a Nyíregyháza elleni rangadót
Írta: Kovg1987   
2017. március 03. péntek, 15:11

Női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda a Gödöllő elleni, 3:0-s győzelemmel hangolt a szombati Nyíregyháza elleni bajnoki rangadóra.

20170302_godollo_2

Bővebben...
 
Csak a három pontnak örülhettünk
Írta: Kovg1987   
2017. február 25. szombat, 19:02

Újabb alsóházi ellenféllel mérte össze erejét női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda, mely ezúttal a TFSE otthonába látogatott. A mérkőzésen a három megszerzett ponton kívül nem sok mindennek örülhettünk.

IMG_3984

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 129

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ki olvas minket

Oldalainkat 462 vendég böngészi