Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Bronzérem zárásképp
Írta: SarlosM   
2014. június 12. csütörtök, 10:13

Békéscsabán rendezték a női röplabda idény utolsó eseményét, a Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 2013/2014. évi országos döntőjét. A kiegyenlített mezőnyben Kőnig Gábor vezetésével bronzérmet szerzett a Vasas Óbuda együttese, így a szezon összes utánpótlás döntőjén dobogóra állhattak szakosztályunk csapatai.

osbcsapat

A hatos döntők esetében már megszokott, péntek reggeli indulást követően délután négy órától a házigazda Békéscsabai RSE ellen kezdte meg szereplését csapatunk, méghozzá nem is akárhogyan. Az egyébként kiváló erőkből álló, és a kilátogató szurkolók támogatását is élvező csabaiakat ugyanis már az első szettben csúnyán faképnél hagyták a mieink, majd a folytatásban sem vettek vissza a tempóból, így meglepően sima győzelemmel kezdték a tornát. A második csoportmérkőzésen a Nyírsulival mérkőzött meg együttesünk, és bár a mutatott játék meg sem közelítette a néhány órával korábban látottakat, négy szettben a nyírségieket is két vállra fektették a lányok, így csoportelsőként már az elődöntőre készülhettek.

osb3

A keresztjátékból a Kecskeméti Sportiskola lépett tovább, így szombat este Szappanos Tibor csapatával játszhattak a mieink a döntőbe jutásért. Kiélezett, szoros játszmával kezdődött a találkozó, melyet a kecskemétiek nyertek, ám a második szettre összeállt a mieink játéka és könnyedén egyenlítettek. A harmadik felvonás ismét ellenfelünk számára alakult jobban, a KeSi hét szettlabdához jutott, ám egészen hihetetlen módon innen is volt visszaút a mieink számára, hiszen zsinórban kilenc pontot szerezve megfordították az állást és behúzták a játszmát. Hiába kerültek azonban lélektani fölénybe ezáltal a mieink, a Kecskemét szépen lassan ismét felépítette saját játékát, és a negyedik játszmában előbb egyenlített, majd a mindent eldöntő ötödik szett megnyerésével kiharcolta a döntőbe jutást is.

osb2

Az elődöntő elvesztése miatti csalódottságot leküzdve, vasárnap már kizárólag a Békéscsaba elleni bronzmérkőzésre összpontosítottak a lányok. A csoportmeccsek során könnyedén legyőzött csabaiak ezúttal nagyon felszívták magukat, és három játszmát követően vezettek a mieink ellen a több száz néző előtt lejátszott mérkőzésen. Kőnig Gábor csapata azonban nem adta fel a küzdelmet, és nem az éremért, hanem egymásért harcolva, drámai körülmények között kiegyenlített, majd az utolsó erőtartalékokat is felszabadítva megnyerte a mérkőzést.

osb5

Csapatunk mindössze egyetlen éve készült együtt ebben az összetételben, szemben riválisaink két-három éves közös múltjával, így különösen szép eredményként tekinthetünk a megszerzett bronzéremre. Egyéni díjaknak sem maradt híján együttesünk, hiszen a torna válogatottjának tagjaként csapatunkból Villám Lilla és Kalotai Zsófia vehetett át kitüntetést.

A bronzérmet szerzett csapat tagjai: Balabás Barbara, Madarász Kinga, Kalotai Zsófia, Szedmák Réka, Chrobot Noémi, Benedek Gabriella, Varga Zsófia, Harmat Borbála, Büki Dóra, Czettli Emese, Kotormán Réka, Németh Anett, Pádár Adrienn és Villám Lilla. Vezetőedző Kőnig Gábor, segítője Szombathy András.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 2013/2014

Csoportmérkőzések:

Vasas - Békéscsabai RSE 3:0 (9, 19, 12)

Vasas - Nyírsuli 3:1 (14, -23, 15, 17)

Elődöntő:

Vasas – Kecskemét 2:3 (-23, 15, 24, -22, -12)

Bronzmérkőzés:

Vasas – Békéscsaba 3:2 (19, -24, -19, 25, 9)

Sarlós Márton

Fotó: Csukás Zsolt

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés