Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Felforgatott felállásban is vezeti csoportját OIK-csapatunk
Írta: Kovg1987   
2013. október 06. vasárnap, 07:42

Szombaton délelőtt tíz órakor a Folyondár utcai csarnokban kezdte meg szereplését címvédő csapatunk az Országos Ifjúsági Kupában. A Kőnig Gábor vezette együttesből több alapember hiányzott, ám a lányok így is hozták a kötelezőt, és egy szettnyi megingástól függetlenül biztosan hozták az MTK-Budapest és az EVSI elleni mérkőzéseiket.

oik_20131005

Nehezen indult a hazai rendezésű OIK-kör, miután Kőnig Gábor edzőnek igencsak meg kellett kevernie a csapatát, amelyből több alapember is hiányzott. Szabó Adrienn és Stefanik Orsolya a MEL-csapattal készül az idei feladatokra, ők valószínűleg csak a végjátékban kapcsolódnak be az OIK-együttes munkájába. Pekárik Eszter Achilles-ín sérülés miatt hiányzott, Kalotai Zsófia, Borlai Lili és Petőváry Panni egyéb okok miatt nem állt edzőjük rendelkezésére ezen a napon, míg Balabás Barbarának az igazolása nem stimmelt, így aztán center nélkül maradtunk. Végül - a korábban ezen a poszton is játszó - Varga Zsófia és Ludmán Réka mentek be középre.

Az első, MTK elleni meccsen látszott az összeszokatlanság a lányokon, Kőnig Gábor sokáig kereste az ideiális felállást, minden játékosát pályára küldte már, mire végre rálelt a ideális csapatra. Végig szoros mérkőzést játszottunk az MTK-val, ám a második szett végjátékát leszámítva végig kontroll alatt tartottuk a találkozót, és megérdemelten nyertünk.

A második, egri EVSI elleni találkozón az első pillanattól kezdve csak a győzelem mértéke volt a kérdéses, végül nagyon simán alakult a meccs, minden játszmát több, mint tíz pontos különbséggel nyertünk.

A három csapat november közepén ismét megmérkőzik egymással, akkor Egerben.

------------------------------------------------------------------------

Országos Ifjúsági Kupa, alapszakasz, 1. kör

Vasas Óbuda - MTK-Budapest 3:1 (20, -21, 18, 19)
Vasas: Szalay 4, Durst 2, Benkó 16, Ludmán 17, Varga Zs. 7, Villám L. 9. Csere: Dobrovits (liberó), Bánlaki E. 12, Benedek 2, Czettli. Edző: Kőnig Gábor

Vasas Óbuda - EVSI 3:0 (12, 12, 11)
Vasas: Bánlaki E. 7, Durst, Varga Zs. 8, Ludmán 10, Benkó 7, Villám L. 10. Csere: Dobrovits (liberó), Benedek 12, Szalay 3, Czettli 2. Edző: Kőnig Gábor

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Kőnig Gábor: - Ennél már csak jobb jöhet, legalábbis én nagyon reménykedek benne... Remélem, ez a két meccs jó üzenet azoknak a junior játékosoknak, akik nem tisztelik a saját csapattársaikat és a klubukat... Bízom a fényesebb jövőben.

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés