Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
A bosnyák válogatott Verica Simiccsel erősítettünk
Írta: Kovg1987   
2017. június 09. péntek, 12:39

Verica Simić személyében 24 éves, sokszoros bosnyák válogatott feladóátlót szerződtetett női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda.

simic1

Verica Simić (13) a következő idényben már a Vasas-pontoknak fog örülni.

A 189 centiméter magas röplabdázó hazája bajnok- és kupagyőztes csapatából, a Bajnokok Ligája résztvevő Bimal-Jedinstvo Brcko együttesétől szerződik Budapestre. Simić 17 éves kora, azaz 2010 óta tagja hazája nemzeti válogatottjának, melyben azóta is stabil kezdőjátékos.

Az első légiós évére készülő röplabdázó – akit szülővárosában, ahol messze a legmagasabb volt, viccesen Blanka Vlasicnak hívják (kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes horvát magasugró – a szerk.), egyébként a csapattársai, edzői Vekinek vagy Verának szólítják – a múlt heti világbajnoki selejtező után adott exkluzív interjút honlapunknak.

"Tizenegy éves koromban, szülővárosomban kezdtem el röplabdázni, az általános iskola befejezése után szerződtem a Radnik Bijeljina együtteséhez. Ennél a klubnál kaptam első profi szerződésemet, onnan igazoltam aztán a bajnokcsapathoz" – mondta Simić, aki kérdésünkre, hogy három szóval hogyan jellemezné önmagát, a "felelősségteljes, őszinte, nyitott" választ adta.

- Miért döntöttél úgy, hogy külföldre igazolsz?
- Valamit változtatnom kellett, ezt pedig egy fontos lépésnek gondolom a karrieremben. Magyarország gyönyörű, nagyon boldog vagyok, hogy augusztustól tíz hónapig Budapesten fogok lakni.

-  Ezen kívül mennyit tudsz Magyarországról, Budapestről és a Vasasról?
- Felkészültem erre a kérdésre, úgyhogy sokat! Budapest Európa egyik leggyönyörűbb városa, amelynek gazdag történelme van. A Parlamentről sokat hallottam, tudtommal ez a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű épülete. És ott vannak a hidak, amik lélegzetelállítóak. Tudom, hogy a Vasas ezüstérmet nyert a bajnokságban, és az egyik legjobb magyar csapat.

- Tervezed a szezon kezdete előtt meglátogatni Magyarországot?
- Még nem tudom, de van rá esély, igen.

- Nem félsz magad mögött hagyni a családodat, a barátaidat?
- Egyáltalán nem. A barátaim kis túlzással még izgatottabbak, mint én magam. A legjobb barátom Újvidéken lakik, ő például már most szervezi a többi barátommal közös budapesti látogatását. A családom nagyon büszke rám, minden döntésemet maximálisan támogatják.

simic2

- Milyen volt az elmúlt szezonod? Mennyire voltál sikeres a csapatoddal?
- Jó volt, sorozatban 11. alkalommal nyertük meg a bajnokságot, és miénk lett a kupa is. A legutóbbi öt bajnoki címből én is kivettem a részem.

- A bajnokság után a válogatottban volt jelenésed: a világbajnoki selejtezőn csak 3:2-re kaptatok ki a spanyoloktól és a fehéroroszoktól is. Mennyire voltál elégedett a teljesítményeddel?
- Az a két meccs tényleg nagyon szoros volt, nagyon sajnáltam, hogy végül mindkettőt elveszítettük. Nem ment rosszul a játék, de hiszem, tudom, hogy képes vagyok még az ottaninál is jobb teljesítményre.

- Alapvetően feladóátló vagy, a vb-selejtezőkön viszont négyes ütőt is játszottál. Melyik áll hozzád közelebb?
- Ahogy azt te is mondtad, alapvetően átló vagyok, így is gondolok magamra, azt szeretem jobban. Ha persze az edzőm azt kéri, szélen is megállom a helyem, most, a válogatottban ott is egész jól ment a játék.

- Mik az erősségeid és miben kell még fejlődnöd?
- A szervámmal és a hátsó soros támadásaimmal alapvetően elégedett vagyok, de persze ezekben a játékelemekben is mindig van mit javulni. Blokkolásban kell a legtöbbet fejlődnöm.

- Akkor a nyár is a munkáé lesz, vagy azért inkább a pihenésé lesz a főszerep?
- Mivel ez lesz az első külföldi évem, szeretnék sokat edzeni előtte. Tartok persze néhány nap szünetet is, amikor a tengerparton fogok pihenni.

- Mik az elvárásaid az első külföldi szezonoddal kapcsolatban?
- Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy az idény végén bajnoki címet ünneplek. A következő évadban sem kívánom ennél lejjebb adni...

"Noha az eredeti elképzeléseinkben nem szerepelt feladóátló szerződtetése, Németh Anett előző szezon végi sajnálatos sérülése miatt át kellett gondolnunk a terveinket. Így találtunk rá Vericára, akiről jó néhány videót láttunk, és aki igen meggyőzően teljesített előző csapatában, valamint a bosnyák válogatottban is a múlt heti világbajnoki selejtezőn. Az első benyomásaink alapján egy vidám, nagyon kedves, több poszton is bevethető röplabdázót sikerült szerződtetnünk, aki reményeink szerint húzóembere lesz a következő szezon Vasas Óbudájának" – mondta Sarlós Márton ügyvezető igazgató.

"Sziasztok, Verica Simićnek hívnak, 24 éves vagyok, Bosznia-Hercegovinából. A következő szezonban én leszek a csapatotok feladóátlója. Nagy kihívás lesz számomra, de már nagyon izgatott vagyok! Hamarosan találkozunk, sziasztok!" - üzente Simić a nekünk küldött videóban!

---------------------------------------------------------------------------------------------

NÉVJEGY
Név: Verica Simić
Állampolgárság: bosnyák
Születési idő: 1992. június 23.
Magasság: 189 cm
Súly: 73 kg
Poszt: Feladóátló/négyes ütő
Domináns kéz: jobb

simic3

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés