Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Szettet ért a hatalmas küzdés
Írta: Kovg1987   
2017. április 22. szombat, 17:10

Magyar Kupa ezüstérmes női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda az első két, simábban elvesztett játszma után bő egy szetten keresztül hatalmas küzdelemre kényszerítte a bajnoki címvédő Linamar-Békéscsabát, így megnyerte szezonbeli első szettjét a viharsarkiak ellen. A mérkőzést nem sikerült, így hétfőn az 'életben maradás' lesz a tét a harmadik összecsapáson.

IMG_9163

Elena Kountoura nyitásainak köszönhetően jól kezdte a bajnoki döntő második mérkőzését csapatunk, Irina Szmirnova pontjaival azonban gyorsan fordítani tudott a vendég Békéscsaba (4:7). Nagyon beragadt csapatunk, Jókay Zoltán előbb kihasználta mindkét időkérési lehetőségét, majd Kiss Gréta és Durst Anna bevetésével próbálkozott (5:13). A cserékkel valamelyest javult együttesünk játéka, a különbség állandósult a felek között, de a játszmát egyértelműen a BRSE uralta (10:17). A szett végén Szedmák Rékát is bevetette vezetőedzőnk, Sarah Clementet azonban ő sem tudta megállítani, a vendégek amerikai játékosa remek formát mutatva vezette győzelemre csapatát (13:25, 0:1).

A második játékrészre a bevetett cserék közül Szedmák Réka pályán maradt, Szakmáry Gréta zseniális játékával pedig továbbra is a Békéscsaba vezetett (6:7). Néhány labdamenettel később Lévai Vivien kapott a lábához, korábban műtött térde sérült meg ismét, ölben kellett levinni, Bánlaki Mária váltotta. "Pöti'-nek ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk! Emily Sklar támadásaival sikerült megfordítani az állást, Sasa Nedeljkovic rögtön ki is kérte első idejét (13:12). Az első játszmához hasonlóan ismét nagy sorozatba kezdett a BRSE, képtelenek voltunk elforgatni a vendégeket, így a vége ismét sima lett, igazából csak a csereként újfent remekül fogadó Kiss Gréta játékának örülhettünk (18:25, 0:2).

IMG_9184

Maradt is a pályán a folytatásra Kiss, a játék képe azonban nem sokat változott, igaz a három pontos BRSE vezetéshez ezúttal egy véleményes játékvezetői ítélet is kellett (5:8). Sklar határozott támadójátékának köszönhetően a mieink is mutattak olykor szép dolgokat, Tálas Zsuzsanna azonban kiválóan mozgatta a vendégeket, így tovább nőtt a különbség (10:16). Tanja Matic beállását követően Kiss remek nyitássorozatával felzárkózott csapatunk, majd Sklar bombájával egyetlen pontra csökkent a különbség (19:20). Szurkolóink űzték-hajtották a mieinket a csordultig telt csarnokban, Nedeljkovic pedig hiába vetette be szinte összes cserejátékosát, Sklar és Tess Rountree pontjaival két szettlabdához jutottunk (24:22). Szmirnova hátsó soros támadásával az első próbálkozást még hárítani tudta a BRSE, Bodnár Dorottya azonban elrontotta a nyitását, így hosszú idő után először szettgyőzelmet ünnepelhettünk a nagy rivális ellen (25:23, 1:2).

Lendületben maradt csapatunk a negyedik játszmára is, fej-fej mellett haladtak a csapatok, a pályán uralkodó feszültséget pedig jól jelzi, hogy az első technikai szünetet követően sárga lapot kapott a korábban hevesen reklamáló Sasa Nedeljkovic (8:7). Kissé bátortalan támadójátékkal folytattuk a mérkőzést, a BRSE ezt azonnal kihasználva megfordította az állást, vezetőedzőnk pedig időt kért (10:12). Szmirnova és Szakmáry továbbra is tarthatatlannak bizonyult, míg a mieink egyre fáradtabbnak tűntek (13:20). A mérkőzést Bodnár Dorottya nyitássorozata zárta, a BRSE megérdemelten nyert a Folyondár utcában is, azonban végre nekünk is van mire büszkének lennünk, hiszen hatalmasat küzdve késztettük közel két órás meccsre riválisunkat (13:25, 1:3).

----------------------------------------------------------------------

NŐI RÖPLABDA NB I, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda – Linamar-Békéscsabai RSE 1:3 (-13, -18, 23, -13)
Folyondár utca, 600 néző. Vezette: Adler, Mezőffy

Vasas: Kountoura 5, Sklar 16, Hardy 4, Rountree 12, Török 4, Pekárik 1. Csere: Lévai, Bánlaki (liberók), Kiss G. 3, Durst, Szedmák. Vezetőedző: Jókay Zoltán
BRSE: Tálas 6, Szakmáry 18, Bodnár 8, Szmirnova 18, Soós 8, Clement 13. Csere: Molcsányi, Szpin (liberók), Matic, Petrenkó, Nazarenko. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Linamar Békéscsabai RSE javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: - Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de ami a folytatásban történt, azt nem tudom elfogadni. A harmadik játszmából kihoztuk a maximumot. Sajnálom Lévai Vivien sérülését.

Sasa Nedeljkovic: - 2-0-ra és 19:13-ra vezettünk, és úgy tűnt, belealudtunk kicsit a mérkőzésbe, elveszítettük a pontosságunkat. A negyedik játszma sorsa akkor dőlt el, amikor újra kézbe vettük az irányítást. Itt már pontosan és hatásosan nyitottunk, keményen blokkoltunk. Hétfőn szeretnénk lezárni a bajnoki döntőt.

Forrás: vasassc.hu, hunvolley.hu; Fotó: Vasas Attila

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés