Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Könnyűnek indult, pokoli nehéz lett
Írta: Kovg1987   
2017. február 20. hétfő, 11:59

Könnyed mérkőzésnek indult, végül ötjátszmás csatába torkollt a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésünk, melyen azonban végül sikerült nyerni. Mivel a bajnokságban (is) elsődlegesen a megszerzett győzelmek rangsorolnak, így továbbra is saját kezünkben van a sorsunk.

IMG_4129

Vasárnap délután a tabella nyolcadik helyén álló Kaposvár látogatott a Folyondár utcába, csapatunknak kötelező feladat volt a három pont itthon tartása. Jól kezdtek a vendégek, ám Tess Rountree és Török Kata pontjaival magabiztosan kerültünk előnybe (12:9). Zarka Péter időkérése ellenére is nőtt a különbség a felek között, a Kaposvár nyitásfogadása egyre jobban szétesett (20:13). A szettet Meredith Hardy zárta egy szép nyitássorozattal, könnyedén nyertünk meg az első játszmát (25:13, 1:0).

Török öt pontjának köszönhetően jól kezdtük a második játszmát is, meglehetősen simán szereztük meg a vezetést (8:3). A technikai szünet után azonban mintha két másik csapat érkezett volna vissza a pályára, Emily Sklart teljesen hatástalanította a Kaposvár, amerikai légiósunk helyett Kiss Gréta érkezett a pályára, majd – már kaposvári előnynél – kettőt cserélt Jókay Zoltán, hiszen Durst Anna és Németh Anett is pályára lépett (9:12). Az edzői húzás ellenére is egyre nagyobb különbséggel vezetett a Kaposvár, a mieink teljesen indiszponáltan játszottak, Jókay második időkérését követően végül ismét Török pontjaival tudtunk feljebb zárkózni (16:19). Hiába, a korábban is jól játszó Korniss Ildikó mellé Rák Rebeka is felnőtt a vendégek részéről, a somogyiak lendületes, szép játékkal megérdemelten nyerték meg a játszmát (19:25, 1:1).

IMG_4104

A harmadik szettre sem sokat javult csapatunk teljesítménye, edzőnk rezignáltan szemlélte az eseményeket (10:7). Hardy és Rountree támadásainak köszönhetően tartottuk előnyünket, a végjátékhoz érve azonban Korniss vezérletével egyenlített a Kaposvár (19:19). A vezetést azonban nem tudták átvenni, csapatunk pedig kínkeservesen ugyan, de Szedmák Réka pontját követően megnyerte a szettet (25:21, 2:1).

A folytatásra szerkezetet váltott Jókay, Németh érkezett ismét a pályára, a szettet pedig a Kaposvár kezdte jobban (5:8). Hardy szép pontjaival tartotta a lelket csapatunkban, de a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket (13:16). Ellenfelünk néhány hibával komoly lehetőséget adott a kezünkbe, ám hiába vettük át a vezetést, a fiatal Mészáros Zsófia ászát követően a Kaposvár számára elérhető közelségbe került a pontszerzés (21:23). A játszma végén sikerült ugyan szettlabdát hárítanunk, Debora Araujo és Rák Rebeka pontjaival a vendégeké lett a szett (24:26, 2:2).

IMG_3984

Az aranyjátszmában Hardy és Araujo vívott ütőpárbajt, a térfélcseréig csapatkapitányunk volt az eredményesebb, ennek megfelelően vezettünk is (8:4). A fordulás után már nem voltak komoly izgalmak, Sklar előbb jó támadásokkal, majd egy szép nyitássorozattal eldöntötte a játszmát, így gyenge teljesítménnyel ugyan, de megnyertük a mérkőzést – és ne feledjük, a bajnoki rangsorban a győzelmek száma az elsődleges (15:6, 3:2).

-------------------------------------------------------------------

NŐI RÖPLABDA NB I, 18. FORDULÓ
Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 3:2 (13, -19, 21, -24, 6)
Folyondár utca, 200 néző. Vezette: Mezei, Nagy L.

Vasas: Sklar 18, Szedmák 3, Rountree 16, Török 14, Hardy 18, Kountoura 4. Csere: Lévai (libero), Bánlaki (libero), Németh A. 4, Durst, Kiss G. Vezetőedző: Jókay Zoltán
Kaposvár: Bagyinka 5, Araujo 21, Szívós 2, Korniss 13, Rák 14, Sitkey 5. Csere: Csitári (libero), Kocsi 3, Horváth A. 2, Mészáros Zs. 1, Héri. Vezetőedző: Zarka Péter

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: - Ma csak a győzelemnek tudunk örülni. Az eddigieknél szebb estét kívánok mindenkinek a nap hátralévő részére.
Zarka Péter: - Gratulálok a lányoknak! A csapat tagjai végig nagyon küzdöttek, hajtottak. Bátran játszottak, akarták a sikert, és két játszmát sikerült is megnyerni. A végén a Vasas nagyobb rutinja döntött. A mérkőzés közben sokat cseréltem, változtattam, ami be is váltotta a reményeket.

Forrás: vasassc.hu, hunvolley.hu; Fotó: Vasas Attila

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés