Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Nulla ponttal zártuk a békéscsabai túrát
Írta: Kovg1987   
2016. december 29. csütörtök, 23:31

A címvédő Ljubljana ellen egy, a Békéscsaba ellen "szokás szerint" nulla játszmát nyert női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda, melyre még december 31-én vár az év egyik legfontosabb mérkőzése.

anett

A címvdő Calcit Ljubljana elleni első játékrtészben a vártnál is nagyobb különbség volt a felek között, a szlovénok szétnyitották a mieinket és bántóan könnyedén kerültek óriási előnybe (3:14). A nyitásfogadás Török Kata beállásával ugyan stabilizálódott valamelyest, a különbséget azonban nem sikerült csökkenteni, Van de Vyver vezérletével simán hozta a játszmát a Calcit (14:25, 0:1).

A második szettet is a fehér mezesek kezdték jobban, nem tudtuk semlegesíteni a szlovénok ütőit, ellenfelünk fokozatosan ellépett (6:11). A játszma közepétől kezdve egyre inkább ráéreztünk a mérkőzés ritmusára, Sklar termelte a pontokat, a szett végére utolértük a szlovéneket (21:23). Az utolsó percekben két lehetőségünk is volt az egyenlítésre, a támadások azonban sajnos outra szálltak, így két szettesre nőtt a Calcit előnye (23:25, 0:2).

merf

A harmadik felvonásra tovább javult a lányok teljesítménye, a mérkőzés során először nálunk volt az előny (8:6). Kountoura egyre változatosabban irányította csapatunk játékát, Hardy és Török beszállt a pontgyártásba, Sklar pedig kiemelkedő mezőnymunkával segítette a csapatot. Végre valóban elhittük, lehet keresnivalónk a meccsen (17:11). Török nyitássorozatát követően már tíz pontos előnynél jutottunk szettlabdához, ám a Calcit sorra hárította próbálkozásainkat (24:19). Jókay Zoltán Durst és Rountree beállításával próbálta megtörni ellenfelünk lendületét, végül azonban a szlovénok hibáztak, egy rossz feladást követően így szettet nyertünk a Bajnokok Ligája selejtezőjében is elinduló Ljubljana ellen (25:19, 1:2).

A negyedik játszmában ismét a fogadással akadtak problémáink, Van de Vyver nyitássorozatával öt pontos előnybe került a Calcit (7:12). Az előző szettel ellentétben nem tudtuk elbizonytalanítani ellenfelünket, és bár szépen küzdött csapatunk, végül mindhárom pont a listavezető Ljubljanáé lett (18:25, 1:3).

----------------------------------------------------------------------------------------

NŐI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 5. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Calcit Ljubljana 1:3 (-14, -23, 19, -18)
Békéscsaba, 300 néző. Vezette: Muha, Bardic (horvátok)

Vasas: Kountoura 5, Sklar 15, Szedmák 1, Németh 9, Rountree 1, Hardy 10. Csere: Lévai (liberó), Török 10, Pekárik 2, Durst. Vezetőedző: Jókay Zoltán
Ljubljana: Koleva 21, Mihevc 6, Kostic 20, Blazic 13, Grudina 7, Van de Vyver 6. Csere: Pahor (liberó), Turk. Vezetőedző: Aljosa Jemec

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: – Az első játszmában gyakorlatilag nem volt nyitásfogadásunk, abból a teljesítményből nem lehetett építkezni. Utána segített a csere, Török Kata beállásával fogtunk labdákat. Nehéz megmondani, hogy mi várható a Békéscsaba elleni csütörtöki meccsen, ha mindig más arcát mutatja a csapat.

Aljosa Jemec: – Hosszú és nehéz hónapokon vagyunk túl, hetente két meccsünk volt általában, nagyjából ugyanaz a hat-hét játékosunk harcolta végig ezeket a találkozókat. Szóval abszolút benne van az, ami a harmadik szettben történt. Ettől függetlenül elértük a célunkat, a második meccsünket is megnyertük

-----------------------------------------------------------------------------------------

anna

A következő játéknapon a mumus, házigazda Békéscsaba volt az ellenfél, amelyen villámrajtot vett a hazai csapat, pillanatok alatt 6:0 volt az eredményjelzőn. Időt kért és cserélt is Jókay Zoltán, aminek köszönhetően valamelyest javult a játékunk, de így is szörnyű volt nézni, ahogy feltörölte velünk a padlót a Békéscsaba (25:16, 1:0).

A második szettben is a BRSE dominált, a vendégek szinte sort cseréltek, de nem változott a játék képe a csabaiak extra erőfeszítés nélkül haladtak a játszma megnyerése felé. Lányaink még az előző játszmát is alulmúlták, lelkesedés, hit és akarat nélkül röplabdáztak, és még annak ellenére is nagy pofont kaptak, hogy Meredith Hardyn kívül a juniorjaink játszotak (25:14, 2:0).

blokk

A folytatásra sem változott a játék képe, Sasa Nedeljkovic fokozatosan adott lehetőséget cserejátékosainak, ám ebben a felállásban már nem ment úgy a hazaiaknak és ezt ki is használták a magukra találó vendégek. A békéscsabai vezetőedző visszaküldte kezdőcsapatát a pályára, ám Kiss támadását követően egyetlen pontra olvadt előnyük (20:19). Időben eszmélt a bajnoki címvédő, s a mérkőzés hátralévő részében már csak a hazaiak szereztek pontot, így magabiztos BRSE győzelem született (25:19, 3:0).

--------------------------------------------------------------------------------------------

NŐI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 6. FORDULÓ
LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE – VASAS ÓBUDA 3:0 (16, 14, 19)
Békéscsaba, 1100
néző. Vezette: Bardic, Muha (horvátok)

BRSE: Tálas 3, Matics 10, Bodnár 13, Soós 6, Szakmáry 13, Clement 6. Csere: Szpin (liberó), Ludmán, Petrenkó. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics
VASAS: Kountuora, Sklar 1, Szedmák 1, Rountree 3, Török K. 6, Hardy 11. Csere: Lévai, Bánlaki (liberók), Németh A. 6, Durst 2, Pekárik 3, Kiss G. 8, Benedek G. Vezetőedző: Jókay Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Szasa Nedeljkovics: – Nem ilyen mérkőzésre számítottam, azt hittem többet játszik majd a négy légiós és a kezdőcsapat a Vasasnál. A harmadik szettben húsz tizenhármas állásig jól működtünk, stabilan röplabdáztunk.

Jókay Zoltán: – Lehetőséget szerettem volna adni a fiataloknak, hogy mutassák meg a vagányságukat. Az elején ez nem igazán látszódott, de utána már alakult a játékunk. A harmadik szettben szépen visszazárkóztak, a Békéscsabának cserélnie is kellett, ezt a játszmát kisebbfajta győzelemként élhették meg ott bent, a pályán.

Forrás: vasassc.hu, hunvolley.hu. Fotók: Szőcs Pál, SzPortfotók

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés