Toborzó
ropitoborzo2
Nyári tábor
ropi_nyaritabor_plakat_2017_2-page-004
Rangadóval indul a szezon!
Írta: Kovg1987   
2016. október 14. péntek, 11:30

Véget ér a május óta tartó várakozás, és péntek este, a Folyondár utcában csapatunk számára is elkezdődik a 2016-2017-es szezon, ráadásul rögtön a Maribor elleni MEVZA-rangadóval.

14657282_576583779201459_3584605699374097749_n

A nyári, jelentős átalakulás után végre tétmeccsen is bemuatkozik Jókay Zoltán együttese. Az ellenfél nem éppen a legideálisabb, hiszen rögtön a minden évben erős Mariborral kezdünk, a találkozónak pedig nagy szerepe lehet a Közép-európai Ligában a legjobb négy közé jutás szempontjából. A szlovén csapatot sok-sok évig képtelenek voltunk akár csak megszorítani is, tavasszal azonban megtört a jég, és az előző szezon egyik legjobb játékát produkálva a négyes döntőben, az ő csarnokukban győztük le őket, így nyilván fűti a visszavágás lehetősége ellenfelünket.

Nálunk a felkészülési meccsek jól alakultak, egyedül Bodovics Hanna Ádám László Emléktornán elszenvedett sérülése nem hiányzott - őt valószínűleg a juniorválogatott (és a mostani serdülőválogatott) kulcsembere, a mindössze 15 éves Szedmák Réka pótolhatja a kezdőcsapatban.

"Jóval erősebb az idei MEVZA, mint a tavalyi, tíz remek csapat nevezett, ezért nem hinném, hogy annyira ketté fog szakadni a mezőny, mint az előző évben. Az első ellenfelek közül a Maribort jól ismerjük, több nagy csatát vívtunk már velük. A Pozsony nagyobb talány, de egy stabil szlovák élcsapatról van szó, biztos, hogy nem lesz könnyű ellenük. Nálunk még sok a kérdőjel, bízom benne, hogy a légiósaink - főleg, akik már tavaly is nálunk voltak - vezérek tudnak lenni. A fiataloktól pedig azt várom, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki maguknak abból a bizonyos tortából. Bodovics Hanna sajnálatos sérülése miatt könnyen lehet, hogy tizenöt éves játékos is lesz nálunk a pályán centerposzton" - mondta a rajt kapcsán a vasassc.hu-nak Jókay Zoltán, aki amellett, hogy ismét sok pozitív energiát szerezhetett a nyáron, illetve főleg most, ősszel a válogatott sikeréből, a tavalyi évvel ellentétben ezúttal a felkészülés ideje alatt a csapattal tudott lenni, így minden adott a sikeres szezonkezdethez.

A Maribor elleni mérkőzés 19 órakor kezdődik.

A hétvége további programja
Szombat
Nova KBM Branik Maribor – 1. BVK Bratislava, 19.00

Vasárnap
Vasas Óbuda - 1. BVK Bratislava, 19.00

 

Fotó: Szőcs Pál, SzPortfotók

 

Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés